JOGI NYILATKOZATOK
ÉS ADATKEZELÉS
 
A szolgáltatás igénybevétele (időpontfoglalás vagy bérletvásárlás) a Házirend, a Szolgáltatási feltételek, az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) és az Adatkezelési Tájékoztató automatikus elfogadását jelenti. A feltüntetett információk, szabályzatok és feltételek nem ismerete senkit nem mentesít azok betartása alól.
 
HÁZIREND - Talaj Pilates
1. Érkezés, késés
Kérlek, érkezz 5-10 perccel az óra kezdete előtt, már sportolásra alkalmas ruhában. Az óra a meghirdetett időpontban indul, késés esetén nem tudom pótolni a kimaradt részt, és a csoport zavarása elkerülése végett a becsatlakozás a bemelegítés után már nem javasolt.
2. Gyerekek, kísérők, korhatár
Az órákra kizárólag résztvevők jöhetnek: kísérőt, nézőt (legyen az szülő, gyermek vagy más hozzátartozó) nem tudok fogadni a teremben, mivel ez veszélyeztetné a foglalkozás zavartalanságát és a többi résztvevő biztonságát. Az órákon 14 éves kortól lehet részt venni. A 14-18 év közötti kiskorúak a szülő/törvényes képviselő írásos beleegyezésével vehetnek részt, amit az online foglaláskor egy jelölőnégyzet bepipálásával kell megadni: a szülőnek nem kell személyesen jelen lennie az órán. Amennyiben a szülő is részt venne az órán, ezt kizárólag résztvevőként teheti meg: neki magának is foglalnia és fizetnie kell egy helyet, kísérőként/nézőként nem maradhat a teremben. (Ugyanígy fordítva sem lehetséges: résztvevő szülő nem hozhat magával nézőként jelen lévő, az órán részt nem vevő gyermeket.) Felső korhatár nincs.
3. Egészségi állapot
Törés, zúzódás vagy akut betegség esetén az órán nem lehet részt venni. Terhesség esetén kizárólag a 12. terhességi héttől, orvosi beleegyezéssel lehet részt venni az órákon: az első trimeszterben (a 12. hét előtt) a talaj pilates nem ajánlott. Egyéb mozgásszervi deformitás vagy krónikus betegség esetén orvosi igazolás és előzetes egyeztetés szükséges. Kérlek, minden egészségügyi problémát, panaszt a foglaláskor vagy az óra előtt jelezz.
4. Lemondás, hiányzás
Az órát legkésőbb 24 órával az időpont előtt le lehet mondani. A bérletek érvényességi ideje típusonként eltérő: a 4 alkalmas bérlet a vásárlástól számított 1 hónapig, a 8 alkalmas bérlet 2 hónapig, a negyedéves (12 alkalmas) bérlet 3 hónapig érvényes. A fel nem használt alkalmak a lejárattal elvesznek, azok másra át nem ruházhatók. Be nem jelentett hiányzás esetén az alkalom elvész, külön szankció nincs.
5. Fizetés
A fizetés kizárólag készpénzben, a helyszínen történik. Visszatérítést sajnos nem áll módomban biztosítani: sem akkor, ha a vendég marad ki betegség vagy egyéb ok miatt, sem akkor, ha én mondok le vis maior (pl. betegségem) miatt egy órát, de mindig igyekszem a helyzetet rugalmasan kezelni, és az elmaradt alkalmat egy másik időpontban pótolni. Ehhez a bérletek hosszú, rugalmas érvényességi ideje (1–3 hónap) bőven ad teret.
6. Öltözet, felszerelés
Testhez simuló, kényelmes öltözet javasolt, hogy mozgás vagy az eszközök használata közben ne akadjon el. Zoknis vagy mezítlábas edzés ajánlott. Törölközőt és innivalót hozz magaddal az órára! Az órákhoz szükséges eszközöket alapjáraton biztosítom, ezeket nem kell hozni – de aki szeretne, hozhat saját matracot: legalább 1,5 cm vastagságút. Utcai cipőben a terembe belépni csak egy bizonyos pontig lehet.
7. Higiénia, terem rendje
Kérlek, a használt eszközöket (szőnyeg, kellékek) óra után takarítsd le magad után és helyezd vissza a helyére. Betegség tüneteivel (láz, köhögés stb.) kérlek, ne vegyél részt az órán, mások védelme érdekében. A teremben ételt fogyasztani nem lehet, kizárólag víz behozatala engedélyezett.
8. Felelősség, értéktárgyak
Az órákon való részvétel saját felelősségre történik. Nem vállalok felelősséget olyan sérülésért, amely abból adódik, hogy a résztvevő nem jelezte egészségügyi problémáját, vagy nem követte az instrukciókat. A teremben hagyott személyes tárgyakért (táska, telefon, ékszer stb.) szintén nem vállalok felelősséget.
9. Fénykép, videó
Amennyiben az óráról fotó vagy videó készül (pl. közösségi média felhasználás céljából), erről előre jelzek. Aki nem szeretne ezeken szerepelni, kérem, jelezze felém.
10. Adatkezelés
A megadott adatokat (név, elérhetőség, egészségügyi információ) kizárólag a foglalás és az óra lebonyolításához használom, harmadik félnek nem adom ki.
Köszönöm, hogy betartjátok a házirendet, nagyon várlak titeket az órákon! :)
PILATES ÉS KEZELÉSI SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK
1. Általános rendelkezések
A szolgáltatást igénybe vevő a bejelentkezéssel (időpontfoglalással) elismeri, hogy körültekintően megismerte az oktató/kezelő szakmai hátterét, módszereit, valamint a szolgáltatások jellegét. A foglalással az ügyfél elfogadja a jelen dokumentumban foglalt feltételeket.
2. Foglalás, lemondás és időpontmódosítás
Csoportos órák (Pilates): a csoportos órákra a helyek száma korlátozott, ezért az előzetes bejelentkezés kötelező.
Kezelések (kineziológiai tapaszolás, köpölyözés): ezek a szolgáltatások kizárólag a Szolgáltató által kijelölt helyszínen vehetők igénybe, házhoz kiszállás nem lehetséges. Bejelentkezni ezekre a kezelésekre a Szolgáltató közösségi oldalain (Facebook, Instagram) küldött privát üzenetben, vagy a weboldal Kapcsolat aloldalán található űrlap kitöltésével lehet.
- Általános lemondási határidő: amennyiben az ügyfél a lefoglalt alkalmat (legyen szó csoportos pilatesről vagy kiegészítő kezelésről) lemondja, azt legkésőbb a megadott időpont előtt 24 órával köteles jelezni.
- 24 órán belüli lemondás vagy meg nem jelenés: 24 órán belüli lemondás, illetve a megbeszélt időpontban való indokolatlan meg nem jelenés esetén a szolgáltatás díja felszámításra/kiszámlázásra kerül, mivel az az időpont kizárólag az ügyfél számára volt fenntartva.
- Betegség vagy vis maior: hirtelen fellépő betegség vagy előre nem látható vis maior helyzet esetén kérem, hogy a lemondást a lehető legkorábban jelezd. Közös megegyezéssel ekkor egyszeri alkalommal új időpont egyeztetésére nyílik lehetőség.
- Oktató/Kezelő általi lemondás: amennyiben az alkalom az oktató/kezelő hibájából, betegség vagy vis maior miatt hiúsul meg, haladéktalanul értesítést küldök. Visszatérítést ilyenkor sem áll módomban biztosítani, de igyekszem rugalmasan kezelni a helyzetet, és a lehető leghamarabb díjmentes pótalkalmat biztosítani.
3. Árak, fizetés és teljesítés
A szolgáltatások díjai a weboldalon, illetve a foglalási felületeken feltüntetett árakon alapulnak (alkalmi jegyek és bérletrendszerek formájában).
Bérletszabályzat: a megvásárolt bérletek az érvényességi idejükön belül használhatók fel, és másra át nem ruházhatók. A fel nem használt alkalmak elvesznek, és nem téríthetők vissza. A bérletek érvényességi ideje típusonként eltérő:
- 4 alkalmas bérlet: a vásárlástól számított 1 hónap
- 8 alkalmas bérlet: a vásárlástól számított 2 hónap
- Negyedéves bérlet (12 alkalom): a vásárlástól számított 3 hónap
Fizetés a helyszínen, készpénzben.
4. Egészségügyi állapot, felelősségvállalás és ellenjavallatok
- A pilates órákon és a kezeléseken (kineziológiai tapaszolás, köpölyözés) minden résztvevő saját felelősségére vesz részt.
- Az ügyfél köteles jelezni minden olyan fennálló egészségügyi problémát, sérülést, műtétet, krónikus betegséget vagy várandósságot, amely befolyásolhatja a biztonságos mozgást vagy a kezelést.
- Akut gyulladásos állapot, láz, fertőző betegség vagy nyílt seb esetén a pilates óra és a kezelések nem vehetők igénybe. Betegség esetén kérlek, maradj otthon a saját és mások egészsége érdekében!
- Az oktató/kezelő minden tőle elvárható gondossággal és szakmai tudással végzi a feladatát, de az el nem titkolt egészségügyi problémákból eredő károkért felelősséget nem vállal.
5. Érkezés és viselkedés
- Kérem a pontos érkezést; a késés az óra vagy a kezelés idejéből levonásra kerül a többi vendég rendjének tiszteletben tartása érdekében.
- A pilates órához kényelmes öltözet és törölköző szükséges.
- Az órákon és kezelések helyszínén a kulturált, egymást tiszteletben tartó magatartás alapkövetelmény.
6. Adatkezelés és titoktartás
Az ügyfél által megadott személyes és egészségügyi adatokat bizalmasan kezelem, azokat harmadik fél részére semmilyen körülmények között nem adom át, és kizárólag a biztonságos szolgáltatásnyújtás érdekében használom fel. A részletes szabályokat az Adatkezelési tájékoztató tartalmazza.
7. Záró rendelkezések
Bármilyen kérdés, változás vagy rendkívüli helyzet esetén az ügyfél és a szolgáltató köteles mielőbb felvenni egymással a kapcsolatot az egyeztetés érdekében.
Köszönöm a megértő és együttműködő hozzáállást!
Kocs, 2026. 09. 29.
Bottlik Diána ev.
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
1. Az ÁSZF célja és hatálya
Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) a szolgáltató (gyógytornász és pilates oktató) által nyújtott pilates órák, kineziológiai tapaszolás és egyéb kezelések (továbbiakban: Szolgáltatások) igénybevételének feltételeit szabályozza.
Az ÁSZF hatálya kiterjed minden olyan természetes személyre (továbbiakban: Vendég), aki a szolgáltatásokat igénybe veszi, illetve az online vagy egyéb foglalási felületen keresztül időpontot foglal.
A Vendég a foglalás véglegesítésével kijelenti, hogy megismerte és elfogadta jelen ÁSZF-et, amely a Szolgáltató és a Vendég között létrejövő szerződés részét képezi.
2. A Szolgáltatások köre
A Szolgáltató az alábbi szolgáltatásokat nyújtja:
- csoportos pilates órák,
- kineziológiai tapaszolás (kineziotape felhelyezése),
- köpölyözés és kiegészítő kezelések.
A szolgáltatások részletes tartalma, díja és az elérhető bérletrendszerek a szolgáltató weboldalán (https://bottlikdiana.mypixieset.com/) és a foglalási felületen (https://reservee.hu/app/bottlikdiana) találhatók.
3. Időpontfoglalás és bérletszabályzat
Az időpontfoglalás a megadott felületeken keresztül történik. A csoportos órákra a helyek száma korlátozott, ezért az előzetes bejelentkezés kötelező.
A kineziológiai tapaszolás és a köpölyözés kizárólag a Szolgáltató által kijelölt helyszínen vehető igénybe, házhoz kiszállás nem lehetséges. Ezekre a kezelésekre bejelentkezni a Szolgáltató közösségi oldalain (Facebook, Instagram) küldött privát üzenetben, vagy a weboldal Kapcsolat aloldalán található űrlap kitöltésével lehet.
A megvásárolt bérletek az érvényességi idejükön belül használhatók fel, és másra át nem ruházhatók. A lejárati időn túl fel nem használt alkalmak elvesznek, és nem téríthetők vissza. A bérletek érvényességi ideje típusonként eltérő:
- 4 alkalmas bérlet: a vásárlástól számított 1 hónap
- 8 alkalmas bérlet: a vásárlástól számított 2 hónap
- Negyedéves bérlet (12 alkalom): a vásárlástól számított 3 hónap
4. Lemondás és időpontmódosítás
- Általános lemondási határidő: amennyiben a Vendég a lefoglalt alkalmat lemondja, azt legkésőbb a megadott időpont előtt 24 órával köteles jelezni.
- 24 órán belüli lemondás vagy meg nem jelenés: 24 órán belüli lemondás, illetve a megbeszélt időpontban való indokolatlan meg nem jelenés esetén az alkalom díja felszámításra/kiszámlázásra kerül, mivel az időpont kizárólag a Vendég számára volt fenntartva.
- Betegség vagy vis maior: hirtelen fellépő betegség vagy előre nem látható vis maior helyzet esetén a lemondást a lehető legkorábban jelezni kell; ilyen esetben közös megegyezéssel egyszeri alkalommal új időpont egyeztetésére nyílhat lehetőség.
- Szolgáltató általi lemondás: amennyiben az alkalom a Szolgáltató hibájából, betegség vagy vis maior miatt hiúsul meg, a Szolgáltató haladéktalanul értesíti a Vendéget. Visszatérítést ilyenkor sem áll módjában biztosítani, de igyekszik rugalmasan kezelni a helyzetet, és a lehető leghamarabb díjmentes pótalkalmat biztosítani.
5. Fizetési feltételek
A szolgáltatások díja a helyszínen készpénzben, vagy előre megvásárolt bérlettel egyenlíthető ki. A szolgáltatás igénybevétele a fizetési kötelezettség teljesítéséhez kötött.
6. Egészségügyi állapot, felelősségvállalás és ellenjavallatok
A pilates órákon és a kezeléseken (kineziológiai tapaszolás, köpölyözés) minden résztvevő saját felelősségére vesz részt.
A Vendég köteles jelezni minden olyan fennálló egészségügyi problémát, sérülést, műtétet, krónikus betegséget vagy várandósságot, amely befolyásolhatja a biztonságos mozgást vagy a kezelést.
Akut gyulladásos állapot, láz, fertőző betegség vagy nyílt seb esetén a szolgáltatások nem vehetők igénybe.
A Szolgáltató minden tőle elvárható gondossággal és szakmai tudással végzi munkáját, azonban az el nem titkolt egészségügyi problémákból, illetve a nem rendeltetésszerű részvételből eredő károkért felelősséget nem vállal.
7. Érkezés és viselkedés
A Szolgáltató kéri a pontos érkezést; a késés az óra vagy a kezelés idejéből levonásra kerül a többi vendég rendjének tiszteletben tartása érdekében.
A helyszínen a kulturált, egymás tiszteletben tartó magatartás alapkövetelmény.
8. Adatkezelés és titoktartás
A Szolgáltató az ügyfelek személyes és egészségügyi adatait a hatályos adatvédelmi előírásoknak (GDPR) megfelelően, bizalmasan kezeli, azokat harmadik fél részére nem adja át, és kizárólag a biztonságos szolgáltatásnyújtás céljára használja fel.
9. Panaszkezelés és jogorvoslat
A Vendég panaszát írásban, e-mailben teheti meg. Amennyiben a felek között vita merül fel, azt elsősorban békés úton igyekeznek rendezni.
10. Záró rendelkezések
Jelen ÁSZF visszavonásig érvényes, és a foglalási felületeken való közzététellel lép hatályba. A Szolgáltató fenntartja a jogot az ÁSZF módosítására.
Hatálybalépés dátuma: 2026.09.29.
Kiadta: Bottlik Diána e.v.
E-mail: bottlikdiana@gmail.com
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
1. Az adatkezelő adatai
Név / Szolgáltató: Bottlik Diána ev.
E-mail cím: bottlikdiana@gmail.com
Székhely: 2898 Kocs, Kossuth Lajos utca 77.
Adószám: 48327877-1-31
Nyilvántartási szám: 58637830
Weboldal / Online felület: https://bottlikdiana.mypixieset.com/ (foglalási felület: https://reservee.hu/app/bottlikdiana)
Az adatkezelő tiszteletben tartja az ügyfelek (vendégek) személyes és egészségügyi adatainak védelmét, és azokat a hatályos jogszabályoknak – különösen az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletének (GDPR) – megfelelően kezeli.
2. Az adatkezelés célja
Az adatkezelés céljai az alábbiak:
- pilates órák, kineziológiai tapaszolás és egyéb kezelések nyújtása, valamint az ehhez kapcsolódó kapcsolattartás,
- időpontfoglalás és bérletkezelés kezelése,
- számlázás és jogszabályi kötelezettségek teljesítése,
- az egészségügyi állapotra, sérülésekre vonatkozó információk felmérése a biztonságos mozgás és kezelés (pl. köpölyözés, tapaszolás) érdekében,
- hírlevél küldése, marketing és tájékoztató jellegű elektronikus kommunikáció (órákkal, friss időpontokkal, újdonságokkal kapcsolatban), az érintett előzetes hozzájárulása alapján.
3. A kezelt adatok köre
Az adatkezelő az alábbi személyes adatokat kezeli:
- név,
- e-mail cím,
- telefonszám,
- számlázási adatok (név, cím, adószám – amennyiben szükséges),
- egészségügyi adatok (a biztonságos szolgáltatásnyújtáshoz szükséges sérülések, panaszok, ellenjavallatok – kizárólag a Vendég önkéntes megadása alapján).
4. Az adatkezelés jogalapja
Az adatkezelés jogalapja:
- a vendég és az adatkezelő közötti szerződés teljesítése [GDPR 6. cikk (1) b)],
- egészségügyi adatok esetén az érintett kifejezett hozzájárulása [GDPR 9. cikk (2) a)],
- jogszabályi kötelezettségek teljesítése (pl. számviteli bizonylatmegőrzés),
- hírlevél küldése esetén az érintett önkéntes hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) a)], amely bármikor visszavonható.
5. Az adatok megőrzésének ideje
A személyes adatokat az adatkezelő:
- az aktív ügyfélkapcsolat megszűnésétől vagy az adott alkalom teljesítésétől számított 2 évig őrzi meg,
- a számlázási adatokat a számviteli jogszabályoknak megfelelően 8 évig kezeli,
- az egészségügyi adatokat a szolgáltatás utolsó alkalommal történő igénybevételét követően vagy hozzájárulás visszavonásakor törli,
- a hírlevélre feliratkozók adatait a hozzájárulás visszavonásáig, azaz a hírlevélről történő leiratkozásig kezeli.
6. Külső szolgáltatók (adatfeldolgozók)
Az adatkezelő az adatkezelés során az alábbi külső szolgáltatókat veszi igénybe:
- Reservee – időpontfoglaló rendszer és ütemezés kezelése
- Pixieset – online felületek, képek vagy szakmai anyagok tárolása
- Canva – grafikai feladatok és tájékoztató anyagok készítése
- Webtárhely-szolgáltató – a weboldal és a foglalási felület üzemeltetése
Ezen szolgáltatók a személyes adatokat kizárólag a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges mértékben kezelik, és megfelelnek az adatvédelmi előírásoknak.
7. Az érintettek jogai
Az érintettek (vendégek) jogosultak arra, hogy:
- tájékoztatást kérjenek személyes adataik kezeléséről,
- hozzáférést kérjenek az általuk megadott adatokhoz,
- kérjék azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását,
- tiltakozzanak az adatkezelés ellen,
- illetve kérjék az adatok hordozhatóságát.
A kérelmeket az adatkezelő a megadott e-mail címen fogadja. A hírlevélről a levelek alján található linken keresztül bármikor le lehet iratkozni.
8. Jogorvoslati lehetőségek
Amennyiben az érintett úgy véli, hogy az adatkezelő megsértette a személyes adatok védelméhez való jogát, panaszt tehet a következő hatóságnál:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)
Cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.
Web: www.naih.hu
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
9. Az adatkezelési tájékoztató módosítása
Az adatkezelő fenntartja a jogot, hogy a tájékoztatót a jogszabályok változása esetén frissítse. A módosított változat a weboldalon vagy a foglalási felületen való közzététellel lép hatályba.
Hatálybalépés dátuma: 2026.09.29.
Készítette: Bottlik Diána e.v.